Aranyos kölyökkutya közelről, a mancsát pihenteti – „Legnépszerűbb kutyás idézetek” felirattal

Legnépszerűbb kutyás idézetek

A tél szorítása markolja világunk, mínuszok repkednek, dideregve fázunk! Az ember ilyenkor elbújik vackába, ahol melegséget duruzsol a kályha. De ha tüzet gyújthatsz, szívedben is tedd meg, adj kis melegséget drága, jó ebednek! Engedd be kutyádat, s ne csak a szívedbe, ne legyen odakint, fagyban számkivetve! Az ember barátja, hű és őrző társa, engedd, hogy a szíved emberségét lássa. A fagy szorítása ne gyilkolja testét, legalább adj neki melegedő estét. Ne fázzon odakint, ne hagyd hogy megfagyjon, néhány éjszakára melegedőt kapjon! Engedd, hogy bejöjjön, úgy sincsen jobb nála, s látod majd a szemén ott csillog a hála!

A tél szorítása markolja világunk, mínuszok repkednek, dideregve fázunk! Az ember ilyenkor elbújik vackába, ahol melegséget duruzsol a kályha. De ha tüzet gyújthatsz, szívedben is tedd meg, adj kis melegséget drága, jó ebednek! Engedd be kutyádat, s ne csak a szívedbe, ne legyen odakint, fagyban számkivetve! Az ember barátja, hű és őrző társa, engedd, hogy a szíved emberségét lássa. A fagy szorítása ne gyilkolja testét, legalább adj neki melegedő estét. Ne fázzon odakint, ne hagyd hogy megfagyjon, néhány éjszakára melegedőt kapjon! Engedd, hogy bejöjjön, úgy sincsen jobb nála, s látod majd a szemén ott csillog a hála!

👁️ 9Megnyitás →
Ő az én másik szemem, amely lát a felhők fölött; az én másik fülem, amely hall a szelek felett. Ő az a részem, amely elér a tengerig. Ezerszer elmondta már nekem, hogy én vagyok létezésének értelme: ahogy a lábamhoz simul; ahogy a legapróbb mosolyomra csóválja a farkát; ahogy kimutatja bánatát, amikor nélküle indulok el. (Azt hiszem, szinte beteggé teszi az aggodalom, amikor nem lehet velem, hogy vigyázzon rám.) Amikor tévedek, boldogan megbocsát. Amikor haragszom, bohóckodik, hogy megnevettessen. Amikor boldog vagyok, ővé határtalan öröm. Amikor bolond vagyok, nem törődik vele. Amikor sikerül valami, büszkélkedik velem. Nélküle csak egy ember vagyok. Vele együtt mindenre képes vagyok. Ő maga a hűség. Ő tanított meg a ragaszkodás értelmére. Vele titkos vigaszt és belső békét ismertem meg. Megértést hozott oda, ahol addig tudatlan voltam. A feje a térdemen begyógyítja emberi sebeimet. A jelenléte mellettem védelem a sötét és ismeretlen dolgokkal szemben. Megígérte, hogy várni fog rám… bárhol… bármikor – ha szükségem lesz rá. És számítok is rá – ahogy mindig is tettem. Ő „csak” a kutyám.

Ő az én másik szemem, amely lát a felhők fölött; az én másik fülem, amely hall a szelek felett. Ő az a részem, amely elér a tengerig. Ezerszer elmondta már nekem, hogy én vagyok létezésének értelme: ahogy a lábamhoz simul; ahogy a legapróbb mosolyomra csóválja a farkát; ahogy kimutatja bánatát, amikor nélküle indulok el. (Azt hiszem, szinte beteggé teszi az aggodalom, amikor nem lehet velem, hogy vigyázzon rám.) Amikor tévedek, boldogan megbocsát. Amikor haragszom, bohóckodik, hogy megnevettessen. Amikor boldog vagyok, ővé határtalan öröm. Amikor bolond vagyok, nem törődik vele. Amikor sikerül valami, büszkélkedik velem. Nélküle csak egy ember vagyok. Vele együtt mindenre képes vagyok. Ő maga a hűség. Ő tanított meg a ragaszkodás értelmére. Vele titkos vigaszt és belső békét ismertem meg. Megértést hozott oda, ahol addig tudatlan voltam. A feje a térdemen begyógyítja emberi sebeimet. A jelenléte mellettem védelem a sötét és ismeretlen dolgokkal szemben. Megígérte, hogy várni fog rám… bárhol… bármikor – ha szükségem lesz rá. És számítok is rá – ahogy mindig is tettem. Ő „csak” a kutyám.

👁️ 8Megnyitás →
Völgyeken át és dobogó hidakon át és hűvös kertek mentén futottam lángvető porban a zörgő kocsi mellett. Futottam, fuldokoltam, bordáim közül víz szakadt, a porba-fénybe lógó nyelvvel hullattam izzadságomat. Senki sem hívott, senki nem küldött, nem is nézett reám, fent részegen dalolt a gazda, futottam a gazda után. Ugrottam, bukfenceztem is, a szekér felhők között dörgött – szóltam volna: jaj! – s újra: jaj! torkom rekedten hörgött. Zihálva, futva tértek udvarba végre a lovak, leszállt a gazda és megindult az árnyékos tornác alatt. Léptem dülöngve én is, végre lábához hullni boldogan – lehullni és felugrani, ha csak egy kívánsága van. Nyíva röpültem ki az ajtón, ahogy vadul belémrugott – zuhant szívem az éjszakában, akár ti, hulló csillagok.

Völgyeken át és dobogó hidakon át és hűvös kertek mentén futottam lángvető porban a zörgő kocsi mellett. Futottam, fuldokoltam, bordáim közül víz szakadt, a porba-fénybe lógó nyelvvel hullattam izzadságomat. Senki sem hívott, senki nem küldött, nem is nézett reám, fent részegen dalolt a gazda, futottam a gazda után. Ugrottam, bukfenceztem is, a szekér felhők között dörgött – szóltam volna: jaj! – s újra: jaj! torkom rekedten hörgött. Zihálva, futva tértek udvarba végre a lovak, leszállt a gazda és megindult az árnyékos tornác alatt. Léptem dülöngve én is, végre lábához hullni boldogan – lehullni és felugrani, ha csak egy kívánsága van. Nyíva röpültem ki az ajtón, ahogy vadul belémrugott – zuhant szívem az éjszakában, akár ti, hulló csillagok.

👁️ 8Megnyitás →