Fehér kutya havas hegytetőn – „Kutyás képek idézetekkel galéria” felirat

Kutyás képek idézetekkel galéria

Maga ijedt meg legjobban, amikor elszakadt a lánca. Az ugrástól már egészen közel lódult hozzánk, de amikor nem érezte a nyakán a láncot, zavarba jött. Ránk morgott egy-kettőt, aztán körülszaglászott maga körül, megnézte magának jobbról-balról az elszakadt láncot, aztán visszafordult felénk, mintha tanácsot akart volna kérni. Leült a kutyaház elé, de aztán még ott is röstellte magát, és alázatosan bebújt az óljába.
Ahogy belépünk az udvarra, a ház végéről fölugrik egy nagy fekete komondor, s mintha már vittük volna az egész padlást, felénk rohan veszett üvöltéssel és lánccsörgéssel. Olyan nagy méreggel szaladt felénk, hogy a lánc végén a hirtelen rántástól hanyatt esett. Ott ette a fene a lánc végén, hempergett a porban, mintha megveszett volna.
A kutya szolgasága és az emberek kapzsisága, illetve a magántulajdonhoz való ragaszkodása között van valami ősi rokonlelkűség
Völgyeken át és dobogó hidakon át és hűvös kertek mentén futottam lángvető porban a zörgő kocsi mellett. Futottam, fuldokoltam, bordáim közül víz szakadt, a porba-fénybe lógó nyelvvel hullattam izzadságomat. Senki sem hívott, senki nem küldött, nem is nézett reám, fent részegen dalolt a gazda, futottam a gazda után. Ugrottam, bukfenceztem is, a szekér felhők között dörgött – szóltam volna: jaj! – s újra: jaj! torkom rekedten hörgött. Zihálva, futva tértek udvarba végre a lovak, leszállt a gazda és megindult az árnyékos tornác alatt. Léptem dülöngve én is, végre lábához hullni boldogan – lehullni és felugrani, ha csak egy kívánsága van. Nyíva röpültem ki az ajtón, ahogy vadul belémrugott – zuhant szívem az éjszakában, akár ti, hulló csillagok.
Elugrott, rázta a vizet, fröcskölte a virágokat – így kellene már nékem is lerázni minden gondomat.
Elébe térdeltem, fejét magamhoz öleltem zavart szívvel és néztem hű szemét, de ő vígan arcomba nyalt.
A kutya farkán a jóindulat lengeti zászlaját.
A kutyánk például úgy tudja csóválni farkát s oly szeliden néz félretett fejjel, hogy lelkének ezt a mozdulatát amely leány eltanulná –
Sokat tud a kutya beszélni, csak legyen, aki megérti
Valaha e tájon fölfordult és vérbefulladt egy világ azért, hogy az emberek emberiebben s jobban éljenek. S ma már mennyivel emberiebben s jobban élnek – a kutyák!…
És itt kelt kellemetlen borzongást, itt utálatosodik meg a csók, az igéző, a fölgyújtó, a sokat megénekelt és áhított. Kutyácskák kapják édes, piros női ajkakról…
A pettyes és más színű dalmát kutyák, a pomerániai luluk, a yorkshire-terrierek, toy-terrierek, havannai ebecskék, a ruby spanielek, brüsszeli kutyácskák, stb., stb. már nem is ugatnak. Ők a leglágyabb s legelfinomodottabb lényei a világnak, kik becézés nélkül elpusztulnak.
Az ember egész differenciáló képessége nincs olyan summájú, mint amilyen mérhetetlen különbséget revelál egy toy-terrier ebecske, s egy saint-bernardi óriás kutya.
A kutya egész világa egyetlen lény köré rendeződik: a gazdája köré.
A kutya előbb tanul meg szeretni, mint félni.
A kutya szemében a világ még mindig új, és minden találkozás egy felfedezés
A világ minden csodája egyszerre vár a kölyökkutyára: a föld, az ég, a szél, az illatok és az élet.
A fű a kutya szemében nem csupán növény, hanem játszótér, ágy, menedék és kaland egyszerre.
A kutya nemes, tiszta lélek, s a bajban sem változik. És ha az ember elveszíti mindenét, a kutya akkor is mellette marad, mint a tiszta lelkiismeret.
Boldog volt, valahányszor újra találkozott annak kezével vagy pillantásával, akinek teljesen átadta magát.
A kutya nem azért szeret bennünket, mert tökéletesek vagyunk, hanem mert minket választott.
A kutya számára a gazda keze és tekintete ugyanazt jelenti, mint a hívő számára az istené.
A kutya néhány nap alatt kénytelen megfejteni a világot, miközben az ember harminc vagy negyven év alatt is csak körvonalazza annak értelmét.
Néhány nappal ezelőtt elveszítettem egy kis bulldogot. Rövid életének mindössze hat hónap adatott. Nem volt története. Értelmes szemei kinyíltak, hogy meglássák a világot és megszeressék az embereket, majd lehunyódtak a halál kegyetlen titka előtt.
A természet hatalmas olvasztótégelyében nem találsz még egyetlen élőlényt sem, amely ilyen alkalmazkodóképességet mutatott volna, ilyen változatos formákban jelent volna meg, vagy ekkora csodálatos képességgel igazodott volna kívánságainkhoz. Ennek oka az, hogy az általunk ismert világban a fajok fejlődését irányító ősi erők közül egyetlenegy sem vett tudomást az ember jelenlétéről, kivéve a kutyáét.
És amikor így láttam őt: fiatalon, lelkesen és hittel telve, amint a kifáradhatatlan természet mélyéről mintegy az élet egészen friss híreit hozza nekem; bizalommal és csodálkozással eltelve, mintha fajtájából ő érkezett volna elsőként, hogy birtokba vegye a Földet, és mintha még mindig a világ teremtésének első napjait élnénk, irigyeltem bizonyosságának örömét. Összehasonlítottam azt az ember sorsával, aki még mindig minden oldalról a sötétségbe tapogatózik, és azt mondtam magamban: a kutya, amely jó gazdára talál, kettejük közül a boldogabb.
Egyedül vagyunk, tökéletesen egyedül ezen a sors által idevetett bolygón. És a minket körülvevő élőlények közül egyetlenegy sem szövetkezett velünk, kivéve a kutyát.
A szerelem az az érzelem, amelyet egy nő mindig érez egy kutya és néha egy férfi iránt.
Be jó dolog kutyának lenni. Mert magasztos és jó állapot a kutyaállapot. Önzetlen, becsületes szimpátiát csak a kutyák habzsolnak e földi életben. Övék a nyugodt szemlélődés, a gondtalanság és a nyugalom. És milyen szabadon és merészen ugathatnak!… 
Oly lompos volt és lucskos, A szőre sárga láng, Éhségtől karcsú, Vágytól girhes, Szomorú derekáról messze lobogott a hűvös éji szél. Futott, könyörgött. Tömött, sóhajtó templomok laktak a szemében s kenyérhéját, miegymást keresgélt.
Mikor az ember fölébredt, így szólt: – Mit csinál itt a vad kutya? Az asszony pedig így felelt: – Ezentúl nem vadkutya már a neve, hanem az első jó barát, mert barátunk lesz örökkön-örökké.
Úgy megsajnáltam, mintha belőlem szaladt volna elő szegény kutya. S a világból nyüvötten, ekkor mindent láttam ott.
Mégis a legszebb állat. Magasba trónol fönn a vánkoson, csodálva nézem sokszor órahosszat és fürge szívverését számolom. Ha álmodik csontokról és ebédről, gondolkozom, milyen a kutya-álom? Milyen lehet az élete, az álma ezen a vad végtelen világon?
A meséknek van igazuk: a fáknak lelkük van. A kutyák pedig nagy tanítómestereink lehetnek. Sokat tanulhatunk tőlük. Bizonyos keleti felfogások szerint egy-egy guru kutyának születik a tanítványa mellé, azért, hogy megtanítsa Őt a szeretetre. Ott baktat mellette szótlanul, bölcsen, vagy koldul vele az utcán. Elvárja, hogy az gondozza, időt áldozzon rá. Néha többet, mint egy gyerekre. Cserébe hűséges, és feltétlen szeretetet ad. A legtöbb kutyus: jó. Olykor valóban bölcs is, egy nagy lélek „mahatma”. Néha egy négylábú több dologra tanít, mint egy egyetemi professzor
A kutyák azért lépnek be az életünkbe, hogy a szeretetre tanítsanak minket. Azért távoznak, hogy a veszteségről tanítsanak. Egy új kutya soha nem helyettesíti a régit, csupán kitágítja a szívünket…
Azt mondták,hogy kutyaszaga van a házamnak,erre megkérdeztem őket: Tudjátok,milyen szaga van egy kutyának? Olyan illata van,mint a hála,hűség, nemesség,ragaszkodás,tiszta és feltétel nélküli szeretetnek. És mindazok ellenére, amin keresztülmentek,nincs haragszaguk. Áldottnak érzem magam, hogy kutyaszaga van a házamnak.
Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától (…). Arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában. És amikor megöregedett és mindene fájt, arra tanított, hogy a viszontagságok között is maradjak optimista. De legfőképp a barátságról és az önzetlenségről tanultam tőle, s mindenekfelett a megingathatatlan hűségről. Meghökkentő elképzelés volt, hogy csak most, halálában értettem meg teljesen: (…) a mentorom volt. Tanárom és példaképem: Lehetséges, hogy egy kutya – bármelyik kutya, főleg olyan dilis, fékezhetetlen, mint a miénk – képes megmutatni az embernek, hogy mi az, ami valóban fontos az életben? Hittem benne, hogy igen. Hűség. Bátorság. Elkötelezettség. Egyszerűség. Öröm.
Tacskófüle lebegő bársonyszőrű lepedő. Radír orrát fennen hordja, s mint, akinek sok a gondja örökösen ráncolt homlok mögül lesi, hogy mit mondok. Álmában is elégedett. Tacskókölyök-emlékeket álmodik és egyet horkan, éppen tóparti homokban hengörgődzik – édes álom! Nyújtózkodik a szoknyámon. Tacskófüle lebegő, bársony szőrű lepedő. Szeretetért szíve hálás, s nem szűnik a farkcsóválás.
Ha attól félsz, hogy kevèsszer simogattàl meg tudd, hogy még egyet sem felejtettem el. Ha megbántad, hogy csak egyszer is szidtál, tudd, hogy nem is emlékszem rá. Ha úgy gondolod, hogy túl sokáig hagytàl magamra, tudd, hogy mindig is vártam rád. Ha félsz attól, hogy kevés időt szántàl ràm rám, tudd, hogy még ennek a kevés időnek is élveztem minden pillanatát. Ha úgy gondolod, hogy keveset játszottàl velem, tudd, hogy soha nem számoltam meg, hányszor dobtad felém a labdát. Ha úgy gondolod, hogy elfelejtettem a parfümöd, tudd, hogy még most is érzem az illatát a szélben. Ha szeretnél egy másik életben újjászületni, tudd, hogy abban is szeretnék a kutyád lenni. Ha meg vagy győződve arról, hogy vannak hibáid, tudd, hogy számomra te voltál a tökéletesség. Ha hiszel abban, hogy a szerelemnek vége szakadhat, tudd, hogy szívemben a szerelem helye végtelen. Ha úgy gondolod, hogy megbántottàl engem, tudd, hogy egyetlen másodpercet sem változtatnék meg az életemből, amit veled töltöttem. Ha azt hiszed, hogy már nem hallom a hangodat, amikor hívsz, csak bízd az esti szellőre azt a feladatot, hogy elhozza nekem a szavaidat. Ha azt hiszed, el tudom felejteni az arcodat, tudd, hogy csak azért akartam élni, hogy élvezhessem a tekintetedet. Ha azt hiszed, hogy tudtam volna valakit jobban szeretni, mint téged, tudd, hogy jobban szerettelek, mint önmagamat. Ha úgy gondolod, hogy szeretnék egy puha kanapét, tudd, hogy én a kövön is aludtam volna veled. Ha azt hiszed, hogy többet akartam, mint amit adtál, tudd, hogy mindig is a világ legboldogabb és leggazdagabb kutyájának éreztem magam. Ha időnként magányosnak érezted magad, tudd, hogy soha nem hagytam el a helyemet melletted. Ha úgy gondoljod, hogy rövid volt az életem, tudd, hogy egy percet sem akartam volna tovább élni, ha nem melletted töltöm. Ha attól félsz, hogy nem vagyok többé a közeledben, tudd, hogy amint becsukod a szemed, elalszom melletted. Ha úgy gondolod, hogy nem jól választottàl, tudd, hogy mindig bíztam benned, mindig. Ha egy nap arról álmodsz, hogy újra láthatsz, tudd, hogy ott fogok várni rád… ahogy mindig is.
Nyolc hónappal ezelőtt, tizenhét közös év után a kutyám a karjaimban halt meg. Akkor megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem fogok új kutyát hozni – a fájdalom túl nagy volt, szinte elviselhetetlen… Végül hazavittem egy kis túlélőt, és biztonságba helyeztem. A szívemre hallgattam, és úgy döntöttem, minden szeretetemmel felnevelem ezt a kicsit, emléket állítva annak a kutyának, aki azzá tett, aki ma vagyok. Biztos vagyok benne, hogy bárhol is van most, büszke lenne rám. Megértettem, hogy a szeretet köre soha nem zárulhat be.
A történelem több példát tud a kutyák hűségére, mint a barátokéra.
Ő a barátod, a társad, a védelmeződ, a kutyád. Te vagy az élete, a szerelme, a vezetője. Tiéd lesz, hűséges és igaz, szíve utolsó dobbanásáig. Tartozol neki annyival, hogy méltó legyél ilyen odaadásra.
Soha nem ugatott ok nélkül, de most csendben van.
De a kutyák kutyák lévén, a maguk homályos, bizonytalan, hősimádó módján, túlbecsülik gazdájukat és többre tartják, jobban szeretik őket, mintsem azt a tények indokolnák.
A gazda jóval többet jelent nekik, jóval többet, mint például az embereknek jelent.
Úriember és négylábú, igazi férfi. Ha van férfikutya, hát ő az. Szilárd és egyenes, mint az a négy lába. És micsoda életerő! Szavamra! A vére tiszta maradt ezer nemzedéken át és az maradt, az a hideg feje meg az a kedves, bátor szíve is.
Te, aki ezen az ösvényen jársz, ha véletlenül meglátod ezt az emlékművet, ne nevess, kérlek imádkozz, habár ez egy kutya sírja. Könnyek hullottak értem, és por halmozódott fölém, egy gazda keze által.
Karjaimban könnyek között viszlek utolsó nyughelyedre, ugyanúgy, ahogy tizenöt évvel ezelőtt örömmel hoztalak haza a saját kezemben.
Új csillag jelent meg tegnap éjjel az égen. Tudom, te vagy Caramburu. Egy igazi fila csatlakozott a családjához. Mi így emlékezünk Rád. Caramburu de Braganza do Hungaro (Sita Harakan X Gaucho II da Serra de Itanhandu) 2011. 06. 22. -2022. 05. 02.
Kutyás lettem. Hatlábú… bármit csináltam is, közben figyeltem, mi van a kutyával, hogy van, hol van, mit csinál. Tudtam, hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik. Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik, és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul. A kutyás egy pillanatra sem téveszti szem, ész, lélek elől az ő kutyáját. A kutyás élete a kutya körül forog.
A férjemmel vagy kutyát veszünk, vagy gyereket vállalunk. Nem tudjuk eldönteni, hogy a szőnyegeinket tegyük tönkre, vagy az életünket.
A búcsú rövid, az emlék hosszú.
Az igazi boldogság receptje: egy kanapé, egy takaró, és egy meleg tacskó a lábadnál.
Keményen dolgozom, hogy a tacskóm a lehető legjobb életet élhesse.
A világ bármely végéről hazatalálnék, ha a tacskóm rám várna a kapuban.
Ne becsüld le azt, aki alacsonyan van – főleg, ha tacskó a neve.
Nincs olyan nagy baj, amit tacskócsókok ne tudnának enyhíteni.
Egy gyermek neveléséhez néha egy kutya több türelemmel bír, mint tíz felnőtt.
A kutya és a gyermek ugyanúgy ösztönösen hisz a jóságban.
A gyerekek és a kutyák egy nyelvet beszélnek: a szeretetét.