Kutya búcsúztató

A kutya elvesztése az egyik legnehezebb pillanat gazdiként. Ebben a kategóriában olyan búcsúztató idézeteket gyűjtöttünk össze, amelyek segítenek szavakba önteni a fájdalmat, az emlékezést és a szeretetet. Ezek a gondolatok erőt adhatnak, amikor hiányzik a hűséges társ, és segítenek megőrizni azt a különleges köteléket, amely az ember és a kutya között örökre megmarad.

"Ha attól félsz, hogy kevèsszer simogattàl meg tudd, hogy még egyet sem felejtettem el. Ha megbántad, hogy csak egyszer is szidtál, tudd, hogy nem is emlékszem rá. Ha úgy gondolod, hogy túl sokáig hagytàl magamra, tudd, hogy mindig is vártam rád. Ha félsz attól, hogy kevés időt szántàl ràm rám, tudd, hogy még ennek a kevés időnek is élveztem minden pillanatát. Ha úgy gondolod, hogy keveset játszottàl velem, tudd, hogy soha nem számoltam meg, hányszor dobtad felém a labdát. Ha úgy gondolod, hogy elfelejtettem a parfümöd, tudd, hogy még most is érzem az illatát a szélben. Ha szeretnél egy másik életben újjászületni, tudd, hogy abban is szeretnék a kutyád lenni. Ha meg vagy győződve arról, hogy vannak hibáid, tudd, hogy számomra te voltál a tökéletesség. Ha hiszel abban, hogy a szerelemnek vége szakadhat, tudd, hogy szívemben a szerelem helye végtelen. Ha úgy gondolod, hogy megbántottàl engem, tudd, hogy egyetlen másodpercet sem változtatnék meg az életemből, amit veled töltöttem. Ha azt hiszed, hogy már nem hallom a hangodat, amikor hívsz, csak bízd az esti szellőre azt a feladatot, hogy elhozza nekem a szavaidat. Ha azt hiszed, el tudom felejteni az arcodat, tudd, hogy csak azért akartam élni, hogy élvezhessem a tekintetedet. Ha azt hiszed, hogy tudtam volna valakit jobban szeretni, mint téged, tudd, hogy jobban szerettelek, mint önmagamat. Ha úgy gondolod, hogy szeretnék egy puha kanapét, tudd, hogy én a kövön is aludtam volna veled. Ha azt hiszed, hogy többet akartam, mint amit adtál, tudd, hogy mindig is a világ legboldogabb és leggazdagabb kutyájának éreztem magam. Ha időnként magányosnak érezted magad, tudd, hogy soha nem hagytam el a helyemet melletted. Ha úgy gondoljod, hogy rövid volt az életem, tudd, hogy egy percet sem akartam volna tovább élni, ha nem melletted töltöm. Ha attól félsz, hogy nem vagyok többé a közeledben, tudd, hogy amint becsukod a szemed, elalszom melletted. Ha úgy gondolod, hogy nem jól választottàl, tudd, hogy mindig bíztam benned, mindig. Ha egy nap arról álmodsz, hogy újra láthatsz, tudd, hogy ott fogok várni rád… ahogy mindig is."

– Ismeretlen

"A halálfélelem szemeiben, a könny az én szememben, a legnagyobb szenvedés életének utolsó perceiben. Utolsókat lélegzett már nagyon nehezen, de én nem tudtam mit tenni, csak bámultam magam elé meredten. Azt hittem, ha ő halott, akkor számomra az élet fagyott, de nem így lett, mert álmomban megjelent, megjelent angyal képében, nem bíráskodott jó és rossz fölött, és én könnyek között hallgattam őt. Elbúcsúzott tőlem és azt mondta: „El kell mennem. Szeretlek most is és foglak, ne feledd szavaimat.”"

– Boda Katalin

"Két hete utoljára vettem le Rólad a nyakörvet. Életed első napját nem választhattam meg, de az utolsót nekem kellett. Köszönöm Neked, hogy a barátom voltál és a szárnyaidat bundára cserélted. Nálad jobb kutya sosem kell. Örülök, hogy újra összehozott minket a sors és a küldetésedet – bár akkor még nem tudtam – teljesítetted. Meghódítottál egy nem kutyás szívet. Köszönöm a Családomnak és a Barátaimnak, hogy segítettek cipelni ezt a terhet, mert ez most egyedül nem ment volna. Ő volt az utolsó… – Dandara de Braganza do Hungaro – Találkozunk még…. az Álmaimban"

– Boda Katalin

"Elmegyek, jó gazdám, várnak már engemet, csak ne fájna nagyon itt hagynom tégedet. Messzire indulok, vissza sosem térek, kis tálkámba enni ezután nem kérek. Gondolj szeretettel közös sétáinkra, egyedül eltöltött, meghitt óráinkra. Talán semmi nem lesz, ahová én megyek, rátok emlékezni vajon képes leszek? Nem fáj a gondolat, útra készen állok, ettől az élettől én már mit sem várok. Egyet kérek tőled, őrizz meg szívedben, maradjak meg mindig szép emlékeidben!"

– Vörös Judit

"Végigcsináltam a kutyám haldoklását. Amikor barna szemében kialudt a fény, lefogtam szemhéját….magam temettem el. És sírtam….Hiányzik. Egyszerre voltam mestere, dadája, orvosa, gazdája, táplálója, mentője, gondozója és sírásója. És a barátja, persze. Ha szeretünk valakit, így működünk. Az önfeláldozás, a fáradságot nem ismerő áldozat: a szeretet mértéke. Kár volt unni, aminek örülni is lehetett volna. Kár volt „természetesnek” tartani, hogy a kutyusod lihegve nézett rád, egy angyal szemével – amíg élt."

– Müller Péter

"A sors kegyetlen velem ebben az évben, a 3. barátomat veszi el tőlem. Az én kis mélynövésű barátom, a kis „kakukktojásom” a filák között elvegyülő, bábáskodó, keresztapáskodó, pasizós (persze ilyet sosem tettem), vendégfogadó kiskutyám, aki mindenkit és mindent túlélt, is a Szivárvány-hídhoz sétált. Még nincs egy hónapja, hogy ünnepeltük a 12. születésnapját. Jó utat kis barátom, kis tacskó, kis törpém. Sohasem felejtünk el. Bár mindig te voltál a legkisebb, mégis te vagy az egyik leghatalmasabb."

– Boda Katalin