Saját idézetek

Ebben a kategóriában Boda Katalin (a honlap tulajdonos) saját idézeteit találod. Rövid gondolatok a kutyák hűségéről, az ember és állat közötti szeretetkapcsolatról, valamint az élet apró, megható pillanatairól. Ezek az idézetek nem könyvekből vagy híres szerzőktől származnak, hanem személyes élményekből és tapasztalatokból fakadnak – olyan üzenetek, amelyek szívhez szólnak és közelebb hozzák a kutyák világát az emberekhez.

"A halálfélelem szemeiben, a könny az én szememben, a legnagyobb szenvedés életének utolsó perceiben. Utolsókat lélegzett már nagyon nehezen, de én nem tudtam mit tenni, csak bámultam magam elé meredten. Azt hittem, ha ő halott, akkor számomra az élet fagyott, de nem így lett, mert álmomban megjelent, megjelent angyal képében, nem bíráskodott jó és rossz fölött, és én könnyek között hallgattam őt. Elbúcsúzott tőlem és azt mondta: „El kell mennem. Szeretlek most is és foglak, ne feledd szavaimat.”"

– Boda Katalin

"98. November 20-a az a nap, mely emlékünkben örökre megmarad. Ez a nap azóta halott,amikor szeretett kiskutyám szárnyakat kapott. A néhány toll, amiket elhullajtott, annak tűhegyes vége mély sebet hagyott. A tollak nagyon szépek, akár rövid élete. Ezek a fájdalom és emlékezés tollai, de ami már megtörtént, nem lehet visszafordítani."

– Boda Katalin

"Két hete utoljára vettem le Rólad a nyakörvet. Életed első napját nem választhattam meg, de az utolsót nekem kellett. Köszönöm Neked, hogy a barátom voltál és a szárnyaidat bundára cserélted. Nálad jobb kutya sosem kell. Örülök, hogy újra összehozott minket a sors és a küldetésedet – bár akkor még nem tudtam – teljesítetted. Meghódítottál egy nem kutyás szívet. Köszönöm a Családomnak és a Barátaimnak, hogy segítettek cipelni ezt a terhet, mert ez most egyedül nem ment volna. Ő volt az utolsó… – Dandara de Braganza do Hungaro – Találkozunk még…. az Álmaimban"

– Boda Katalin

"A sors kegyetlen velem ebben az évben, a 3. barátomat veszi el tőlem. Az én kis mélynövésű barátom, a kis „kakukktojásom” a filák között elvegyülő, bábáskodó, keresztapáskodó, pasizós (persze ilyet sosem tettem), vendégfogadó kiskutyám, aki mindenkit és mindent túlélt, is a Szivárvány-hídhoz sétált. Még nincs egy hónapja, hogy ünnepeltük a 12. születésnapját. Jó utat kis barátom, kis tacskó, kis törpém. Sohasem felejtünk el. Bár mindig te voltál a legkisebb, mégis te vagy az egyik leghatalmasabb."

– Boda Katalin

"Bubu tiszteletére készítettem ezt a képet. Ezen a napon hoztuk el őt baba korában sok sok évvel ezelőtt. Mint az jó szálkás szőrű tacskóhoz illik, két kanállal falta az életet, bátor volt, mint az oroszlán, rosszcsont, mint az ördög minden kedvessége mellett. A vele töltött évek alatt meg is fejtettem a nagy tacskó talányt: – Miért ásnak a tacskók? – Azért, mert haza akarnak jutni a pokolba. "

– Boda Katalin