"A tél szorítása markolja világunk, mínuszok repkednek, dideregve fázunk! Az ember ilyenkor elbújik vackába, ahol melegséget duruzsol a kályha. De ha tüzet gyújthatsz, szívedben is tedd meg, adj kis melegséget drága, jó ebednek! Engedd be kutyádat, s ne csak a szívedbe, ne legyen odakint, fagyban számkivetve! Az ember barátja, hű és őrző társa, engedd, hogy a szíved emberségét lássa. A fagy szorítása ne gyilkolja testét, legalább adj neki melegedő estét. Ne fázzon odakint, ne hagyd hogy megfagyjon, néhány éjszakára melegedőt kapjon! Engedd, hogy bejöjjön, úgy sincsen jobb nála, s látod majd a szemén ott csillog a hála!"
