Illyés Gyula idézetek

Illyés Gyula ritkán írt állatokról, de amikor megtette, mély emberséggel és szeretettel szólt róluk.
Ebben a válogatásban a „Két régi vers egy kutyáról” és más műveiből származó sorokat találod, melyek a kutya és ember kapcsolatát emelik irodalmi magaslatokba.
Ezek az idézetek emlékeztetnek arra, hogy az élet nagy tanítói néha négylábúak – és hogy a hűség, amit tőlük kapunk, örök.

"Maga ijedt meg legjobban, amikor elszakadt a lánca. Az ugrástól már egészen közel lódult hozzánk, de amikor nem érezte a nyakán a láncot, zavarba jött. Ránk morgott egy-kettőt, aztán körülszaglászott maga körül, megnézte magának jobbról-balról az elszakadt láncot, aztán visszafordult felénk, mintha tanácsot akart volna kérni. Leült a kutyaház elé, de aztán még ott is röstellte magát, és alázatosan bebújt az óljába."

– Illyés Gyula

"Ahogy belépünk az udvarra, a ház végéről fölugrik egy nagy fekete komondor, s mintha már vittük volna az egész padlást, felénk rohan veszett üvöltéssel és lánccsörgéssel. Olyan nagy méreggel szaladt felénk, hogy a lánc végén a hirtelen rántástól hanyatt esett. Ott ette a fene a lánc végén, hempergett a porban, mintha megveszett volna."

– Illyés Gyula

"Völgyeken át és dobogó hidakon át és hűvös kertek mentén futottam lángvető porban a zörgő kocsi mellett. Futottam, fuldokoltam, bordáim közül víz szakadt, a porba-fénybe lógó nyelvvel hullattam izzadságomat. Senki sem hívott, senki nem küldött, nem is nézett reám, fent részegen dalolt a gazda, futottam a gazda után. Ugrottam, bukfenceztem is, a szekér felhők között dörgött – szóltam volna: jaj! – s újra: jaj! torkom rekedten hörgött. Zihálva, futva tértek udvarba végre a lovak, leszállt a gazda és megindult az árnyékos tornác alatt. Léptem dülöngve én is, végre lábához hullni boldogan – lehullni és felugrani, ha csak egy kívánsága van. Nyíva röpültem ki az ajtón, ahogy vadul belémrugott – zuhant szívem az éjszakában, akár ti, hulló csillagok."

– Illyés Gyula