"Völgyeken át és dobogó hidakon át és hűvös kertek mentén futottam lángvető porban a zörgő kocsi mellett. Futottam, fuldokoltam, bordáim közül víz szakadt, a porba-fénybe lógó nyelvvel hullattam izzadságomat. Senki sem hívott, senki nem küldött, nem is nézett reám, fent részegen dalolt a gazda, futottam a gazda után. Ugrottam, bukfenceztem is, a szekér felhők között dörgött – szóltam volna: jaj! – s újra: jaj! torkom rekedten hörgött. Zihálva, futva tértek udvarba végre a lovak, leszállt a gazda és megindult az árnyékos tornác alatt. Léptem dülöngve én is, végre lábához hullni boldogan – lehullni és felugrani, ha csak egy kívánsága van. Nyíva röpültem ki az ajtón, ahogy vadul belémrugott – zuhant szívem az éjszakában, akár ti, hulló csillagok."
