"Az erdő szélén, dombok lábánál, buja zöld réten hol idő megáll. Hol férfi és nő hű barátja fut, miután földi idejük lejár. Mert itt, e- és túlvilág határán, hol minden kedvenc nyugalmat talál, ezen az aranyló földön játsznak, míg átlépik a szivárvány hidat. Már nem szenvednek kíntól, bánattól, újjászületnek, testük meggyógyul. Az egészségük ismét a régi, csak a régi társ, ami hiányzik. Szaladnak a füvön, gondtalanul, míg egy nap megállnak, szemük keres. Fülük hegyezik, érzik a szagot, majd hirtelen egyikük elszakad. Mert tekintetük újra összeér, újra együtt vannak, ember és társ. Egymáshoz futnak, barátok régről, elszakadásuk ideje elmúlt. A szomorúság és a búbánat örömmé válik a két szívben. Szeretetben egyesül örökké, s áthaladnak a szivárvány hídon."
