"Ő az én másik szemem, amely lát a felhők fölött; az én másik fülem, amely hall a szelek felett. Ő az a részem, amely elér a tengerig. Ezerszer elmondta már nekem, hogy én vagyok létezésének értelme: ahogy a lábamhoz simul; ahogy a legapróbb mosolyomra csóválja a farkát; ahogy kimutatja bánatát, amikor nélküle indulok el. (Azt hiszem, szinte beteggé teszi az aggodalom, amikor nem lehet velem, hogy vigyázzon rám.) Amikor tévedek, boldogan megbocsát. Amikor haragszom, bohóckodik, hogy megnevettessen. Amikor boldog vagyok, ővé határtalan öröm. Amikor bolond vagyok, nem törődik vele. Amikor sikerül valami, büszkélkedik velem. Nélküle csak egy ember vagyok. Vele együtt mindenre képes vagyok. Ő maga a hűség. Ő tanított meg a ragaszkodás értelmére. Vele titkos vigaszt és belső békét ismertem meg. Megértést hozott oda, ahol addig tudatlan voltam. A feje a térdemen begyógyítja emberi sebeimet. A jelenléte mellettem védelem a sötét és ismeretlen dolgokkal szemben. Megígérte, hogy várni fog rám… bárhol… bármikor – ha szükségem lesz rá. És számítok is rá – ahogy mindig is tettem. Ő „csak” a kutyám."
